Miért mindig ugyanakkor támad az influenza?

Nyilván nem naptárral közlekednek a vírusok, ráadásul azok ugyanúgy körülöttünk vannak mindig, még ha hihetetlenül hangzik, nyáron is. Leggyakrabban mégis a hideg hónapokban betegszünk meg. Ráadásul sokan tévesen gondolják, hogy az ok a hideg, pedig a hideget a vírusok és baktériumok sem szeretik, így a hidegnek kifejezetten immunerősítő hatása van. Erre jó példa az egyre többek által kipróbált hidegterápia eljárás.

Egyszerűen arról van szó, hogy a szervezetünk egyre gyengül és egyre kevésbé lesz ellenálló, így a különböző betegségek is könnyebben kitörnek rajtunk. Statisztikák alapján kimutatható, hogy ez a mélypont sokszor decemberben de általában év elején kezdődik és gyakran tavaszra csúcsosodik ki. A teljesség igénye nélkül felsorolunk néhány okot, amiért könnyebben betegszünk meg ilyenkor télen és összegyűjtünk néhány tippet, hogyan védjük ki a betegségeket:

1. Kiürülnek a D-vitamin tartalékaink. Szerencsére manapság egyre többen foglalkoznak a D-vitamin fontosságával, így tudjuk, hogy mennyire elengedhetetlen szerepet játszik az immunrendszer erősítésében is, így akik télen rendszeresen szednek D-vitamin készítményt sokkal ellenállóbbak lesznek a betegségekkel szemben, vagy ha el is kapják, könnyebben épülnek fel. Hogy ez mennyire így van, azt labor leletekkel is tudom bizonyítani, mert szeptemberben elkezdtem egy kísérletet, és 2 hetente megmérettem a D-vitamin szintemet és döbbenetes eredményeket kaptam (de erről egy részletes beszámolót szeretnék írni).
Az is nagy probléma, hogy már nyáron sem tudunk teljesen feltöltődni D-vitaminnal, mivel a legtöbben szinte már nem is napoznak, vagy folyamatosan kenik magukat fényvédő krémekkel.
Tipp: Nyáron napozzunk, de okosan! A hűvös hónapokban pedig pótoljuk a D-vitamint. Az már köztudott, hogy a hivatalos ajánlás csak töredéke a szükséges bevitelnek (ennek is köszönhető, hogy 2012 februárjában egy magyar orvosi csoport módosította a napi ajánlási adatokat).
Természetes D- vitaminforrású táplálékaink pl: tojás sárgája, zsírosabb halak, vaj, néhány olaj féle, néhány gombaféle, pl: maitake .
Hogyan válasszunk megfelelő D-vitamin készítményt? Nálunk elsődleges szempont a természetes alapanyag, folyékony halmazállapot (amelynek egyből 2 haszna is van, közvetlenül zsír/olaj félében oldják a kolekalciferolt (D3 vitamin), ami nélkülözhetetlen a hasznosulásához és nem tartalmaz adalékanyagokat, amit sajnos a legtöbb tablettába beleraknak. Kedvencünk a D-Max, amely extra magas hatóanyagot és természetes összetevőket (olívaolaj, D3-vitamin, E-vitamin (antioxidáns), lágyzselatin kapszula) tartalmaz és kiváló hatását segíti az olaj és az antioxidáns. Nem mellékesen kedvező áru termék is. Másik javaslatunk, azoknak, akik maguk szeretnék meghatározni az adagokat, a szintén természetes összetevőket (pálma- és kókuszolaj-kivonat, kolekalciferol) tartalmazó D3-vitamin cseppek (50 ml), amely 500 x 2000 NE hatóanyagot tartalmaz.

2. Sokkal kevesebb vitamint, ásványianyagot tudunk magunkhoz venni a táplálkozásunkkal. Jelentősen kisebb lehetőség van a változatos, friss, vitamindús táplálékok beszerzésére. Táplálkozáskutatók megfigyelték, hogy ilyenkor jóval kevesebb gyümölcsöt eszünk a szűkebb választék miatt. Nem csoda, hisz már unjuk a banánt és almát.
Tipp: a kevesebbféle hozzávalót próbáljuk meg változatosabban elkészíteni, együnk több salátát, próbáljunk ki különlegesebb gyümölcsöket is pl: gránátalma és ne feledkezzünk meg a hüvelyesekről sem. Kötelező a fokhagyma és a különböző gyógyteák!
Táplálék kiegészítőkkel szintén pótolhatjuk a hiányzó vitaminokat, ásványi anyagokat és nyomelemeket. A kiválasztásnál ügyeljünk arra, hogy lehetőleg természetes, jól hasznosuló összetevőkből álló, adalékanyag mentes terméket válasszunk (egy példát olvashatsz itt).

3. Kevesebbet vagyunk levegőn, többet zárt térben, másokkal együtt, ami kedvez a fertőzéseknek. Közösségbe járó gyerekeknél figyelhető meg a legjobban, hogy ha egyszer meglódul egy betegség, sorra dőlnek ki a lurkók.
Tipp: szellőztessünk sokat és lehetőség szerint hosszasan (ilyenkor kapcsoljuk le a fűtést is) városiaknak a reggeli időszakot ajánlott, mert olyankor kevésbé szennyezett a levegő.
Legyünk minél többet a szabadban.
Ha van rá lehetőség és nyitottság, akkor érdemes bevetni az aromaterápiát. Általános légfrissítésre és fertőtlenítésre ajánljuk a citrom olajat, míg betegségek esetén érdemes bevetni a célzott olajokat: pl náthás, eldugult orr esetén az eukaliptusz illóolajat.
Akiknek orrnyálkahártya problémájuk van - amelyen a fűtésszezon csak ront - próbálják ki a rendszeres orröblítést.

4. Kevesebbet mozgunk télen.
Tipp: banálisan egyszerű, iktassunk be több mozgást, ha lehet a szabadban, ha nem, legalább fittness teremben, ahol szaunával is kényeztessük magunkat!