Hasznos illatok a levegőben

Ahogy hűl a levegő egyre többet tartózkodunk zárt térben. Gyermekeink már javában nyomják az iskola padot, vagy az oviban játszanak.
Már ti is túl vagytok az első betegségen?

Szeptemberben lett nagycsoportos a lányom, így már rutinosan vártam az ovikezdés utáni első nyavalyát. Aztán eszembe jutott, hogy készítek egy légfertőtlenítő permetet, hogy amennyire csak lehet kapjuk el a bacik és vírusok grabancát. Ugyanis arra már tavaly rájöttem, hogy hiába viszek be illóolajakat, nem várhatom el az ovónéniktől, hogy állandóan párologtassanak, meg hát a mécseseket sem osztják ingyen. Így idén kitaláltam, hogy egy permetet készítek, amit időközönként a levegőbe lehet fújkálni. Állítólag ha az oviban, iskolában természetes módon fertőtlenítik a levegőt, akkor kb. 30%-kal kevesebb a megbetegedés.

Íme egy légfrissítő és fertőtlenítő permet receptje, amibe még pár csepp levendula illót is tettem, hiszen az kissé le is nyugtatja a rakoncátlan ovisokat.

Hozzávalók:

60 ml szórófejes flakon
*10-15 ml tiszta alkohol (vodka is megteszi)
*30-60 csepp tetszés szerinti, de 100% tisztaságú illóolajok
*víz

Az alkoholt öntsük bele a flakonba, majd ebbe csepegtessük bele az illóolajokat. Az alkoholnak kettős funkciója is van, egyrészt feloldja az olajokat, másrészt tartósítja is a keverékünket. Ezután öntsük fel vízzel, jól rázzuk össze és már kész is, lehet a levegőt permetezni. Legjobb ha szellőztetés után fújjuk szét. 

Milyen illóolajakat érdemes használni?

A citrom illóolajat én azért szeretem mert kellemes az illata és igen erős fetőtlenítő hatása van, ráadásul stimulálja az immunrendszert is.
Teafa olajból is szeretek pár cseppet belerakni, mivel tapasztalatom szerint a legerősebben fertőtlenít, azonban elég intenzív és kissé szúrós szagú, így nagyobb mennyiségben nem túl kellemes, de háttér illatnak megfér a keverékekben.
Narancs vagy grapefruit illóolajat szeretek használni az igazán kellemes illata miatt és nem utolsó sorban azért, mert jó kedvre derít.
Levendula illóolajat különösen az óvodai keverékbe szoktam rakni, hogy lefekvés előtt segítsen lecsillapítani a lurkókat.
Eukaliptusz illóolajat inkább az iskolás gyermekek keverékébe tegyünk csak, amely kifejezetten jótékony a felső légúti betegségeknél, azonban kisgyerekeknél problémát okozhat.

Összesen 50 csepp illóolajat raktam a 60 ml folyadékhoz, de ha sűrűn tudunk fújnia levegőbe, akkor leht hígabb verziót is használni. Az arányokat tetszés szerint lehet választani, aszerint, hogy mely illóolaj hatását szertnénk erősíteni, ha tanácsolhatom a teafa pár cseppnél ne legyen több, mert különben nekünk fogják szegezni ak érdést, hogy te meg milyen büdit permetezgetsz össze-vissza?

Illóolaj keverék párologtatóba

Egyik este a férjem is kérte, hogy adjak neki valamit, amit párologtathat bent a munkahelyén. Gyorsan összedobtam egy keveréket, amelyben a következő olajak voltak: a szokásos pár csepp teafa, citrom, narancs, geránium, 2 csepp fahéj, eukaliptuszt, pár csepp borsmenta és grapefruit. Mennyei illat lett, férj is elégedett volt, kell ennél több?

Kerekegészségetekre!